Szavak a falakon, mesélő kanizsai táblák
  • Főoldal
  • Térkép
  • Felhasznált irodalom
  • NagyKAR
  • Kezdőlap
  •  » Képtár

Zalai Hirlap 2003 10 14 05old - Fischel-emléktábla, Fejtő-aláírás.jpg

Zalai Hirlap 2003. október 14
Zalai Hirlap 2003. október 14. 5. oldal

Fischel-emléktábla, Fejtő-aláírás
Visszajuttatni a várost egykor volt státusába - ez lenne a feladat

Nagykanizsa (v. a.) - Tegnap óta emléktábla hirdeti a Szent Imre utca 4-es számú ház falán: itt élt a XIX. századi Kanizsa egyik megbecsült polgára, Fischel Fülöp. Az ünnepségen a néhai nyomdász és lapkiadó két leszármazottja, az unoka Fejtő Ferenc és annak fia, Károly is jelen volt.
A rendezvény a zsidó hitközségnél kezdődött, ahol a helyi zsinagóga felújításáért küzdő alapítvány újjáalakult kuratóriuma ülésezett. (A testületet nyár óta Lévai Péterné vezeti, akinek munkáját Halász Gyula, Szakony Szilárd, Szamosi Gábor, dr. Székely István, Tordai Péter és Tóth Lucia segíti.) Az összejövetelen elhangzott: az 1990-ben létrehozott közhasznú szervezet erőfeszítéseit eddig nem kísérték nagy sikerek, a tegnap délután azonban, remélik, új lendületet ad az ügynek.
- A várossal közös erőfeszítéseink jutalma, hogy a tető északi részét sikerült felújítani - mondta el Kovács Lóránt, a szervezet alapítóinak egyike. - Amúgy az alapítvány kétmillió forintot tudott összegyűjteni eddig, pedig a rekonstrukcióra több száz millióra lenne szükség. Az évek alatt mi, „régiek” el is fáradtunk kicsit, ezért váltottunk.
Az új kuratórium pedig tegnap tiszteletbeli elnökkel bővült: a város szülötte és díszpolgára, a 94 éves, Franciaországban élő tudós, Fejtő Ferenc ugyanis aláírásával is megerősítette, hogy vállalja a tiszteletbeli elnöki tisztet.
- Kötelességemnek érzem, hogy közreműködjek e csodálatos épület felújításában - mondta. - Remélem, még megérem, hogy a zsinagógánk legalább külsőleg régi fényében ragyog.
Az egybegyűltek eztán átsétáltak a Szent Imre utca elejére. A szervezők Fejtő Ferenc elől sikerrel titkolták a„könnyű őszi séta” igazi okát, s így lett igazán meghitt a pillanat, amikor Litter Nándor polgármester és Tordai Péter avató-gondolatai után leleplezték az emléktáblát.
Az avatón többször emlegették Nagykanizsa XIX. századi virágkorát, melynek éveire a tábla is emlékeztet. Elhangzott az is: a ma élők legfőbb célja, hogy a várost ismét visszajuttassák egykor volt, kiemelt kereskedővárosi, kulturális központi státusába.

Fejtő Ferenc előtt fia, Károly leplezte le a nyomdász és laptulajdonos ős, Fischel Fülöp emléktábláját Fotó: Szakony Attila
Zalai Hírlap 2000. június 9.
Zalai Hírlap 1998. szeptember
Zalai Hírlap 2008. április 1
Zalai Hírlap 1969. november 2
Zalai Hírlap 2007. május 29.
Zalai Hirlap 2003. október 14
Zalai Hírlap 1970. október 1
Zalai Hirlap 2002. március 16
Zalai Hírlap 2001. március 6
< Előző oldal Következő oldal >
Vissza a képtárhoz


  • Tartalomjegyzék

    • Jazztörténeti emlékpont Nagykanizsán
    • A magyar szabadságharc emléktáblája a Zrínyi Iskola falán
    • Zemplén Győző emléktáblája a Széchenyi téri szülőházán
    • Fejtő Ferenc emléktáblája Csengery úti szülőházának a falán
    • Az 1956-os Nemzetőrség táblája a Sugár úton
    • A Kölcsey utca emléktáblája
    • Fialovits Béla emléktáblája a Csengery úti otthonának a falán
    • Dr. Szentendrey Edgár emléktáblája Miklósfán
    • A MAORT-lakótelep alapítóinak az emléktáblája
    • Cseke Ferenc emléktáblája a Kossuth téri otthonának falán
    • Hevesi Sándor emléktáblája a Fő úton
    • Kaán Károly emléktáblája a Sugár úton
    • SZORAKÉSZ emléktábla a Kisfaludy utcában
    • A Zöld kereszt emléktáblája az Erzsébet téren
    • A volt Hunyadi Iskola emléktáblája a Sugár úton
    • Nagy Gáspár emléktáblája a Deák téren
    • A 17-es, 47-es gyalogezred, 9-es tüzérrend emléktáblája a Felsőtemplom falán
    • Inkey Kázmér emléktáblája az Inkey-kápolnán
    • Strém Kálmán emléktáblája az Erzsébet téri szülőházának falán
    • Fáy András emléktáblája A Fáy András utcában
    • Dr. Bedő Albert emléktáblája a Bedő Albert utcában
    • Pék Pál emléktáblája az Ady utcai otthonának falán
    • Rózsás János és a Gulágra elhurcoltak emléktáblája
    • Kényszermunkára elhurcoltak emléktáblája a vasútállomáson
    • A zsidó mártírok emléktáblája a vasútállomáson
    • Dr. Sabján Gyula emléktáblája a Király utcában
    • Thury György emléktáblája az Ady Endre úton
    • Fischel Fülöp emléktáblája a Szent Imre utcában
    • Wlassics Antal és Wlassics Gyula emléktáblája a Deák téren
    • A Harangjáték adományozóinak emléktáblája a Sétálóutcában
    • Az 1956-os forradalom Erzsébet téri emléktáblája
    • A 48-as gyalogezred laktanyájának emléktáblája a Sugár úton
    • Az I. világháború hősi halottainak emléktáblája
    • Sigmund Romberg emléktáblája a Zeneiskola falán
    • II. Rákóczi Ferenc emléktáblája a Rákóczi utcában
    • Az 1956-os forradalom emléktáblája a Batthyány Lajos Gimnázium bejáratánál
    • A Volt Városi Színház emléktáblája a Medgyaszay Házon
    • A 17. Gyalogezred és Thury dandár emléktáblája a Teleki úton
    • Péterfy Sándor emléktáblája a Zrínyi utcában
    • A Nyergestetői hősök emléktáblája a Székelykertben
    • A 48-as gyalogezred emléktáblája a Felsőtemplom falán
    • A 20-as gyalogezred emléktáblája a Felsőtemplom falán
    • József főherceg laktanya a Dózsa György úton
    • A volt honvédkórház emléktáblája a Csengery úton
    • A volt barakk-kórház (új) emléktáblája a Csengery úton
    • Dr. Mecsi József emléktáblája a Pénzügyi Palotán
    • Halis István lakóházának emléktáblája a Könyvtár falán
    • Térkép
  • Honlap

▲
© nagykar.hu
Program: WebLab
Design: Wordpress Templates