Szavak a falakon, mesélő kanizsai táblák
  • Főoldal
  • Térkép
  • Felhasznált irodalom
  • NagyKAR
  • Kezdőlap
  •  » Képtár

Zalai Hírlap 1969 11 02 12old - Fáy András emléktáblát avattak Kanizsán.jpg

Zalai Hírlap 1969. november 2
Zalai Hírlap 1969. november 2. 12. oldal

Fáy András emléktáblát avattak Kanizsán

Nagykanizsán, a II. számú OTP lakótelepen, ahol az utóbbi években 96 lakást építettek állami kölcsönnel, emléktáblát állítottak Fáy Andrásnak.
Fáy András író és államférfi alapította meg az első magyar takarékpénztárat. A márvány emléktáblát a világtakarékossági nap alkalmából avatták fel.
Az avatóünnepségen Varga Józsefné, a nagykanizsai OTP fiók vezetője köszöntötte a népes közönséget, majd beszédet Petike Antal, a városi tanács vb elnökhelyettese mondott. Megemlékezett Fáy András úttörő jellegű munkásságáról, majd a takarékosság jelentőségét méltatta.
A világtakarékossági nap tiszteletére a nagykanizsai OTP fiókban, azon ügyfelek között, akik takarékbetétet helyeztek el, ajándéksorsolást rendeztek. A sorsoláson nyolcvan értékes nyeremény talált gazdára. Ez alkalommal egyébként a betét forgalom a szokásos két és félszeresére ugrott. A hét két utolsó napján több mint félmillió forintot helyeztek el takarékba a nagykanizsaiak.
Zalai Hírlap 2000. június 9.
Zalai Hírlap 1998. szeptember
Zalai Hírlap 2008. április 1
Zalai Hírlap 1969. november 2
Zalai Hírlap 2007. május 29.
Zalai Hirlap 2003. október 14
Zalai Hírlap 1970. október 1
Zalai Hirlap 2002. március 16
Zalai Hírlap 2001. március 6
< Előző oldal Következő oldal >
Vissza a képtárhoz


  • Tartalomjegyzék

    • Jazztörténeti emlékpont Nagykanizsán
    • A magyar szabadságharc emléktáblája a Zrínyi Iskola falán
    • Zemplén Győző emléktáblája a Széchenyi téri szülőházán
    • Fejtő Ferenc emléktáblája Csengery úti szülőházának a falán
    • Az 1956-os Nemzetőrség táblája a Sugár úton
    • A Kölcsey utca emléktáblája
    • Fialovits Béla emléktáblája a Csengery úti otthonának a falán
    • Dr. Szentendrey Edgár emléktáblája Miklósfán
    • A MAORT-lakótelep alapítóinak az emléktáblája
    • Cseke Ferenc emléktáblája a Kossuth téri otthonának falán
    • Hevesi Sándor emléktáblája a Fő úton
    • Kaán Károly emléktáblája a Sugár úton
    • SZORAKÉSZ emléktábla a Kisfaludy utcában
    • A Zöld kereszt emléktáblája az Erzsébet téren
    • A volt Hunyadi Iskola emléktáblája a Sugár úton
    • Nagy Gáspár emléktáblája a Deák téren
    • A 17-es, 47-es gyalogezred, 9-es tüzérrend emléktáblája a Felsőtemplom falán
    • Inkey Kázmér emléktáblája az Inkey-kápolnán
    • Strém Kálmán emléktáblája az Erzsébet téri szülőházának falán
    • Fáy András emléktáblája A Fáy András utcában
    • Dr. Bedő Albert emléktáblája a Bedő Albert utcában
    • Pék Pál emléktáblája az Ady utcai otthonának falán
    • Rózsás János és a Gulágra elhurcoltak emléktáblája
    • Kényszermunkára elhurcoltak emléktáblája a vasútállomáson
    • A zsidó mártírok emléktáblája a vasútállomáson
    • Dr. Sabján Gyula emléktáblája a Király utcában
    • Thury György emléktáblája az Ady Endre úton
    • Fischel Fülöp emléktáblája a Szent Imre utcában
    • Wlassics Antal és Wlassics Gyula emléktáblája a Deák téren
    • A Harangjáték adományozóinak emléktáblája a Sétálóutcában
    • Az 1956-os forradalom Erzsébet téri emléktáblája
    • A 48-as gyalogezred laktanyájának emléktáblája a Sugár úton
    • Az I. világháború hősi halottainak emléktáblája
    • Sigmund Romberg emléktáblája a Zeneiskola falán
    • II. Rákóczi Ferenc emléktáblája a Rákóczi utcában
    • Az 1956-os forradalom emléktáblája a Batthyány Lajos Gimnázium bejáratánál
    • A Volt Városi Színház emléktáblája a Medgyaszay Házon
    • A 17. Gyalogezred és Thury dandár emléktáblája a Teleki úton
    • Péterfy Sándor emléktáblája a Zrínyi utcában
    • A Nyergestetői hősök emléktáblája a Székelykertben
    • A 48-as gyalogezred emléktáblája a Felsőtemplom falán
    • A 20-as gyalogezred emléktáblája a Felsőtemplom falán
    • József főherceg laktanya a Dózsa György úton
    • A volt honvédkórház emléktáblája a Csengery úton
    • A volt barakk-kórház (új) emléktáblája a Csengery úton
    • Dr. Mecsi József emléktáblája a Pénzügyi Palotán
    • Halis István lakóházának emléktáblája a Könyvtár falán
    • Térkép
  • Honlap

▲
© nagykar.hu
Program: WebLab
Design: Wordpress Templates